Írta: CaNcOe 2011. márc. 21. 1:19
Negatív gólrekord, kevés néző, eldőlni látszó bajnokság. Vendégcsapat nem tudott nyerni a hétvégén, az otthon játszók igazolták a papírformát, miszerint a hazai pálya előny. A góllövő lista első és második helyezettje között 7 gól a különbség. Hét. Mint a törpék vagy a gonoszok vagy a valamirevaló sárkányok fejei. Az elég sok. . Lesz-e még izgalom az idei szezonban? Hajtás után megpróbáljuk bebizonyítani, hogy lesz.
Elolvasom »Kommentek: 12 komment
Írta: Nitro32 2011. márc. 20. 15:40
Mivel a válogatott találkozók miatt most két hét szünet következik a Monicomp Ligában, ideje kicsit előre tekinteni mik lehetnek a célok a szünet után. Fókuszban főleg a nagy álom, az európai kupaszereplés áll.
Elolvasom »
Kommentek: 10 komment
Írta: Nitro32 2011. márc. 19. 13:13
Nem a vadász, ejtette el a vadat, hanem ismét bebizonyítottuk, hogy hazai pályán minket nem lehet megszelídíteni. A pazarkodás ugyan elmaradt, sőt azt sem mondhatjuk, hogy kiütéssel nyertünk, de Jani bá legalább csak kínjában mosolyoghatott.
Elolvasom »
Kommentek: 3 komment
Írta: CaNcOe 2011. márc. 17. 19:52
Múlt héten a Szolnok véresre karmolászott minket, ami nyilván rossz, meg szomorú, és egyértelműen fájó. De a Pilvax-napon kiderült, hogy a harci sérülésekkel bizony csajozni is lehet, nem is rosszul. A sebhelyeket mutogatva a Balaton-parti randin megfektettük a Siófokot, ugyan csak módjával, mert az 1-1-ért sehol nem adnak 3 pontot, pláne a kupában, ahol viszont továbbjutás lehet a jutalma ennek az eredménynek. Főleg akkor, ha az első meccsen 5-1 mészárlás történt. Reméljük, hogy pont jókor jött a szolnoki pofon, és az Egerszeg ellen ötmeccsesre nyújtjuk hazai győzelmi sorozatukat.
Elolvasom »Kommentek: 18 komment
Írta: Nitro32 2011. márc. 16. 18:41
Március 15. Nagyon szép nap volt ez a mai. Nemcsak azért, mert nemzeti ünnep, nemcsak azért szép napos és tavaszias időjárásra keltem, hanem mert kupameccsre utazhattam Siófokra. Az első meccs 5-1-es sikere már reménykeltő volt, de senki sem merte igazán komolyan kimondani, hogy legjobb 4 között vagyunk. Most már kimondhatjuk!
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. márc. 14. 19:57
Egyszerű mezei szurkoló vagyok aki imádja a labdarúgást és természetesen szeretett csapatát. Hogy ezt kifejezzem, arra a legjobb mód ha hazai pályán és ahol lehet idegenben is buzdítsam városunk legjobbjait. Igen ám, de úgy néz ki az MLSZ ezt nem szeretné.
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. márc. 14. 15:30
Ahogy a múlt héten, úgy most is sorra vesszük a hétvége legfontosabb eseményeit. Lássuk tehát a hétvégén kik voltak a legnagyobb szájkarate mesterek, no és persze ne feledkezzünk meg a pályán mutatott teljesítményekről sem. Aki figyelmes, az már a címből kiveheti, hogy Zdenek Scasny személyében komoly vetélytársat kapott Véber György.
Elolvasom »
Kommentek: 3 komment
Írta: CaNcOe 2011. márc. 14. 15:09
Nehéz hétvégén vagyunk túl. Megborultunk az utolsó helyezett otthonában, és ez bizony sok mindent átírt a forgatókönyvben. Az áhított 5. hely olyan távolra került tőlünk, mint ide Kenya, tehát a bajnokság végére várhatóan valahol a középmezőny közepén fogunk feszülni. Ebben a bajnokságban 8 pont veszett sok, így ha Nitro azt mondta a Vidi 9 pontja biztos bajnoki címet ér, akkor én a mi 8 pontos lemaradásunkra az 5. pozícióhoz képest azt mondom, hogy ha nem is lehetetlen, de mocskos nehéz küldetés. Kiugrási lehetőségként maradt a kupa. Szükség van az önbizalomra, és egy az odavágó után haláltusáját vívó Siófokot kell nagy kegyesen megszabadítanunk a szenvedéseitől.
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. márc. 14. 12:22
Bár számunkra ugye a KTE-Szolnok rangadó számított a forduló legnagyobb eseményének, a nagyközönségnek egyértelműen a Ferencváros-Videoton derbi jelentette a legfontosabb összecsapást. Bemutatkozott Csertői is a Győr padján, a mezőny pedig teljesen besűrűsödött. Részletek hajtás után!
Elolvasom »
Kommentek: 5 komment
Írta: Nitro32 2011. márc. 13. 17:16
Kellett egy nap, hogy írni tudjak a tegnapiakról. Mivel fájó vereségen vagyunk túl, a meccsről én a lehető legkevesebbet szeretnék beszélni.
Elolvasom »