Írta: nbcee 2011. aug. 17. 21:10
A szerkesztőség jobban szét van esve, mint a Vasas védelme, mindenkinél egyéb elfoglaltságok (pl. Kesport-írás, nyaralásból visszatérés, stb.) nehezítik a blogolást, ráadásul robbant a Tököli-bomba is, de erről majd később, jöjjenek a hét legjei!
Lesz szó az új csillagunkról, a szabolcsi erdők réméről, és még Mészöly papa is aládurrant az összeállításnak!
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. aug. 17. 0:04
A keddi napon robbant a bomba, Tököli Attila távozni szeretne Kecskemétről, ezt pedig a klubvezetéssel is közölte, amit Rózsa Pálék elfogadtak. A csatár így kölcsönben, ám inkább vélhetően végleg elhagyja a Hírös Várost, azt a várost, melyet bőven túl a harmincon is kupagyőzelemre vezetett. Kit kell utálni ebben a szituációban? Elsősorban magunkat, a lelátó emberét.
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. aug. 14. 20:06
Szombaton a Pécs vendégei voltunk és bizony igen nehéznek ígérkezett a találkozó, hiszen verhetetlen riválisunk nagyon jó formában készült ellenünk. Az elején bizony akadt is okunk félni a végkimenetelt illetően, de megijedni nem kellett szerencsére. Van egy klasszisunk és volt szívünk is amikor másban már nem bízhattunk. Harcos társaság!
Elolvasom »
Kommentek: 12 komment
Írta: nbcee 2011. aug. 13. 9:30
Elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy a szerkesztőségünk 50%-a nyaral, a másik 50% meg másnapos. Mivel Nitronak elég sok dolga lesz a hétvégén, hát elvállaltam a tippversenyes poszt megírását. Nem kell aggódni, okultunk a múlt hét eseményeiből, mostantól egyetlen meccsbeszámolót sem fogok írni.
Ja és nyertem ezen a fejfájós napon hat üveg Borsodit - az égiek humora nem ismer határokat.
Ahogy a címben is utaltam rá, tele leszünk rangadókkal. Lesz olyan, aminek komoly történelmi hagyományai vannak, és lesz olyan is, amelyik csak a közelmúltban vált azzá. Jah és persze lehetséges, hogy ezután a forduló után lesz pár edző, akinek megköszönik az eddigieket.
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. aug. 12. 20:05
Alighanem jót nevettem volna azon, aki a bajnokság kezdete előtt azzal fáraszt, hogy az 5. fordulóban mi a 100%-os Pécs otthonába fogunk majd látogatni. Pedig ez történik. Mi a titok? Nem lehet tudni, a lelkesedés és az alázat viszont biztos egyik összetevője a „Pamacs” szereplésének. Részletesebben lapozás után!
Elolvasom »
Kommentek: 9 komment
Írta: nbcee 2011. aug. 9. 18:27
A mai naptól hivatalos: a kecskeméti ötös mezt viselő Farkas István az NB II-es Cegléden folytatja pályafutását.
A volt klubjait nem tart sokáig felsorolni, ugyanis a 27 éves játékos egész eddigi pályafutása során a Kecskeméti TE játékosa volt.
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. aug. 8. 18:46
Ez jutott eszembe hirtelen a 4. forduló eredményeit böngészve. A hazai pálya előnye semmit sem ért, a nyolc mérkőzésből öt pályáról is szomorúan mehettek haza a fiesztára szomjazó hazai szurkolók. Ennek voltak következményei tüntetések, verekedések, kakaskodások formájában, hol az edző, hol a játékosok feje a tét. Van ahol indokolt, van ahol nem a szurkolók reakciója, de maradjunk a focinál!
Elolvasom »
Írta: nbcee 2011. aug. 8. 7:34
Csitítottam bőszen a Diósgyőri győzelem után az ingüket megszaggató kecskeméti társaimat, mondván annyit voltunk már a pénisz túlsó végén, legalább egyszer örüljünk egy kicsit a három pontnak.
Merthogy úgyis megvolt már annak a böjtje, és ismerve a mázlinkat, még lesz is bőven.
Elolvasom »
Írta: nbcee 2011. aug. 7. 10:41
Újra összejött pár kisebb hírecske, amelyeket nem biztos, hogy megérne egy-egy külön poszot. Ma Némedi Norbi, a Ligakupa, az Aktobe és a Széktói Stadion lesz a menü, a végén egy kis afrikai fűszerezéssel.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: Nitro32 2011. aug. 6. 14:33
Kelet egyik legnagyobb presztízsharcához értünk el már a 4. fordulóra. Bár ez még csak a negyedik évünk az NB1-ben, ennyi pont elég volt ahhoz, hogy a debreceniek megutáljanak minket, hiszen Kecskemét igazi szopoda számukra azóta, annak ellenére is, hogy legutóbb éppen a Széktóiban ünnepelhettek bajnoki címet. Miért utálják egymást a szurkolók, miért lett ez igazi rangadó? Lapozás után kiderül!
Elolvasom »
Kommentek: 9 komment