Írta: Nitro32 2011. aug. 27. 13:33
A héten igen sok olyan esemény történt amiről érdemes megemlékezni. Tököli távozása után mindenképpen szükségünk volt egy támadóra, akit meg is találtunk, megint vannak utánpótlás válogatottjaink, viszont ami eddig csak pletyka szinten élt, az már az országos sportnapilapban is meg lett szellőztetve, vélhetően tartozások vannak a játékosok felé. Nézzük szépen sorjában!
Elolvasom »
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: Nitro32 2011. aug. 26. 1:00
Elérkeztünk a hetedik fordulóhoz, ami valamilyen szinten vízválasztó is lehet, hiszen a bajnokság a válogatott meccsek miatt most két hétig szünetelni fog. Az állás ugye szoros, nekünk fel kéne kötni a gatyát, hogy az olvasók ne húzzanak el, ehhez viszont nagyon fel kéne javulnunk. Lássuk mit tartogat nekünk ebben a csodálatos kánikulában a hétvége!
Elolvasom »
Írta: LaszloUr 2011. aug. 24. 17:36
Nem csak azért lett ez a poszt címe, mert a bajnokság ötödénél tartunk jelenleg, hanem ideje elkezdeni a csapatoknak taktikázni is, ahogy azt a jól ismert játékban szokás. Ajánlanám ezt a taktikai részt a ZTE, az Újpest, a Vasas, és a Fradi edzőjének. Ezen csapatoknak már nem szabad több előnyt adnia az előttük lévőknek, ha nem akarnak valami csúnyába belefutni a szezon végén. Ilyen "csúnya" az NBII valamelyik csoportja. Nem vitás az ott játszó dolgozókat, és játékosokat jelenleg a kiesés réme követi fordulóról-fordulóra. De hogy ez a rém jelenleg hol tart a 6. játéknapot követően, azt lapozás után megtudod.
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. aug. 23. 17:56
Ahogy az lenni szokott, ezen a hétvégén is volt esemény (meg időnként dögunalom is), de a magyar foci az még mindig olyan mint a magyar narancs. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk. Éppen ezért ezen a hétvégén sem akadt olyan meccs amibe bele ne néztem volna, ezek után pedig lássuk kik érdemelnek kitüntetést pozitív vagy negatív tetteikért!
Elolvasom »
Írta: nbcee 2011. aug. 22. 18:41
Bizony, bár még csak a bajnokság ötöde ment le, mi máris a statisztikákkal foglalkozunk (noha 6 meccs még igen kicsi minta). mégpedig azért, mert a klub eddigi legjobb NB I-es szezonkezdetét éljük meg éppen. És persze megemlítem, hogy a fáradhatatlan Putto mellett a pécsiek népsportos blogja is csinált hasonlót (nem tehetek róla, beleszerelmesedtem abba a blogba. Többek között azért, mert meg merik írni azt is, ha némi széklet kerül a palacsintába. Az őszinteség fontos dolog, nem lehet mindig csak a jót megírni.)
Szóval matekvérűek, statisztika-fanok, tessék a "tovább"-ra kattintani!
Elolvasom »
Írta: CaNcOe 2011. aug. 21. 11:24
Bizony lassan kecsói jellegzetesség lesz ez is, annak ellenére, hogy elsőosztályú történetünket két rút döntetlen is csúfítja a Kispest ellen. Pedig voltak aggasztó jelek. Tököli nagy sebbel-lobbal elvágtázott Egerszegre. Valójában alig maradt csatárunk. A szurkolók közt még mindig vannak olyanok, akik inkább néznek, mint látnak, de a szájukat is kinyitják mindig, mikor nem kellene. A Honvéd baromi jó formában volt, 4 győzelem után érkezett a Széktóiba. Szóval igen, kicsit aggódtam. Mindezek ellenére azonban, mosolyogva jöhettem ki a stadionból. Egy hagyomány, ami nem akar megszakadni...
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. aug. 19. 19:57
Ez a hét azt hiszem nem fog legjobbak közé tartozni. Tököli Attila távozása alapvetően rengette meg sok szurkoló klubvezetésbe vetett bizalmát (ha egyáltalán még volt ilyen). Az ultrák magyarázatot várnak, Tököli és Rózsa hallgat, de persze aki átlát a dolgokon már tudja mi állhatott a dolgok mögött. Ja és közben vár ránk egy meccs a Honvéd ellen.
Elolvasom »
Írta: CaNcOe 2011. aug. 19. 17:34
Előre bocsátom: az írás LaszloUr munkája, és azt beszéltük vele, hogy a pozitív véleményeket, dicséreteket én fogadom, a negatív megnyilvánulásokat viszont neki tessék címezni. Innentől tehát LaszloUr-é a szó:
Technikai okok, nyaralás, két ember tartja a frontot a szerkesztőségben, szó mi szó ez nem a mi hetünk itt a Lila Ködnél. Nitronak és Nbceenek köszönjük, hogy eddig tartották a hátukat, mi meg megpróbálunk belelendülni újra a KTE világába. Nem könnyű főleg úgy, hogy közben a technika ördöge is mindig felettünk lebeg. A ZTE-Vasas lehet már kipottyan az időből, ezért ne haragudjatok meg, főleg ha tippelünk is rá, ezt már nem fogjuk figyelembe venni az elszámolásnál. Tudjuk tartozunk még egy 5. fordulóbeli összesítéssel is, de azt is megkapjátok, majd a jövő heti összefoglalónál. Csapjunk is bele a lecsóba, nézzük mi vár ránk a mostani hétvégén.
Elolvasom »
Írta: nbcee 2011. aug. 17. 21:10
A szerkesztőség jobban szét van esve, mint a Vasas védelme, mindenkinél egyéb elfoglaltságok (pl. Kesport-írás, nyaralásból visszatérés, stb.) nehezítik a blogolást, ráadásul robbant a Tököli-bomba is, de erről majd később, jöjjenek a hét legjei!
Lesz szó az új csillagunkról, a szabolcsi erdők réméről, és még Mészöly papa is aládurrant az összeállításnak!
Elolvasom »Kommentek: 10 komment
Írta: Nitro32 2011. aug. 17. 0:04
A keddi napon robbant a bomba, Tököli Attila távozni szeretne Kecskemétről, ezt pedig a klubvezetéssel is közölte, amit Rózsa Pálék elfogadtak. A csatár így kölcsönben, ám inkább vélhetően végleg elhagyja a Hírös Várost, azt a várost, melyet bőven túl a harmincon is kupagyőzelemre vezetett. Kit kell utálni ebben a szituációban? Elsősorban magunkat, a lelátó emberét.
Elolvasom »