Írta: CaNcOe 2011. szept. 1. 13:00
A szavazás lezárva, a győztes Szivics. Jön a következő forduló: hozzászólásokban várjuk azokat a kérdéseket, amelyekről az a véleményetek, hogy mindenképpen fel kell tennünk őket. Ezek közül fogunk majd válogatni. Kreativitást, és vállalkozószellemet elő, várjuk a kérdéseket! Hajrá!
Írta: Nitro32 2011. aug. 31. 17:39
Az „A” válogatott lassan szokásosnak mondható sorsdöntő összecsapására készül a svédek ellen és bizony a tét, illetve Dzsudzsák Balázs sajnálatos sérülése teljesen elterelte sokak figyelmét az U21-es csapatról. A fiatalok a nagyokkal ellentétben nem a véghajrára készülnek, hanem most kezdik EB selejtező sorozatukat. Szeptember 1-jén Dublinban Írország ellen, majd 6-án Székesfehérvárott Olaszország ellen lép pályára a csapat. Miért érdekes ez nekünk Kecskeméten? Lapozás után kiderül!
Elolvasom »
Írta: CaNcOe 2011. aug. 31. 10:46
Minden szempontból érdekes fordulón vagyunk túl: Az ETO amúgy is billegő edzőt gáncsolt; furcsa módon ezúttal két győztes fővárosi csapat volt, és még mindig nem a Fradi és az Újpest; a bajnok agonizál, az újoncok repkednek; és ahol döntetlen született, ott is volt annyi gól, hogy a szurkolók berekedjenek tőle.
Elolvasom »Kommentek: 5 komment
Írta: nbcee 2011. aug. 30. 20:44
Mármint két hét múlva. Hogy miért? Mert dacára az állítólagos anyagi természetű gondoknak, dacára a Tököli-Dosso csatárkettős távozásának, dacára annak, hogy a helyi és országos média nem volt mindig korrekt velünk, ötödikek vagyunk, és zsinórban három idegenbeli meccsünkön maradtunk veretlenek (ez az utóbbi kis rekord azért ilyen nagy szó, mert a Kecskemét vége táblán túl legendásan gyengén teljesítettünk az elmúlt években). A lényeg: szeptember 10, szombat, 19:00 Kecskemét-Vasas Van még bőven idő leszervezni a dolgokat, szóval mindenki tegye szabaddá azt a hétvégét!
Elolvasom »
Írta: CaNcOe 2011. aug. 28. 18:19
Mégpedig egy rahedli kérdéssel. Interjút készítünk a Rózsa - Versegi - Szivics trió egyik tagjával, pontosabban megpróbálkozunk a közelébe férkőzni, és válaszokat szerezni a kérdéseinkre. Hogy ez titeket milyen szinten érint? Egyrészt ti lesztek azok, akik elolvassátok, lájkoljátok, és véleményezitek az interjút, másrészt igen komoly befolyásotok van arra, hogy ki legyen az a jobb sorsra érdemes személy a háromból, akire rázúdítjuk kíváncsiságunkat. Nyilván mindenkinek vannak elképzelései arról, hogy melyikőjük válaszaira kíváncsi, nekünk pedig pont ezekre az elképzelésekre van szükségünk. Mindössze ennyi a dolgotok: amennyiben nem nyomtatok még egy óriási lájkot a facebook oldalunkra, célszerű ezzel kezdeni. Ha ezen túl vagy/vagytok akkor az előbb említett facebook oldalon megtaláljátok a kérdést. Tessék gyorsan szavazni, hogy tudjuk, mivel tegyünk kedvetekre. Röviden: Fáradjatok az urnákhoz!
Írta: Nitro32 2011. aug. 27. 13:33
A héten igen sok olyan esemény történt amiről érdemes megemlékezni. Tököli távozása után mindenképpen szükségünk volt egy támadóra, akit meg is találtunk, megint vannak utánpótlás válogatottjaink, viszont ami eddig csak pletyka szinten élt, az már az országos sportnapilapban is meg lett szellőztetve, vélhetően tartozások vannak a játékosok felé. Nézzük szépen sorjában!
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. aug. 26. 1:00
Elérkeztünk a hetedik fordulóhoz, ami valamilyen szinten vízválasztó is lehet, hiszen a bajnokság a válogatott meccsek miatt most két hétig szünetelni fog. Az állás ugye szoros, nekünk fel kéne kötni a gatyát, hogy az olvasók ne húzzanak el, ehhez viszont nagyon fel kéne javulnunk. Lássuk mit tartogat nekünk ebben a csodálatos kánikulában a hétvége!
Elolvasom »
Írta: LaszloUr 2011. aug. 24. 17:36
Nem csak azért lett ez a poszt címe, mert a bajnokság ötödénél tartunk jelenleg, hanem ideje elkezdeni a csapatoknak taktikázni is, ahogy azt a jól ismert játékban szokás. Ajánlanám ezt a taktikai részt a ZTE, az Újpest, a Vasas, és a Fradi edzőjének. Ezen csapatoknak már nem szabad több előnyt adnia az előttük lévőknek, ha nem akarnak valami csúnyába belefutni a szezon végén. Ilyen "csúnya" az NBII valamelyik csoportja. Nem vitás az ott játszó dolgozókat, és játékosokat jelenleg a kiesés réme követi fordulóról-fordulóra. De hogy ez a rém jelenleg hol tart a 6. játéknapot követően, azt lapozás után megtudod.
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. aug. 23. 17:56
Ahogy az lenni szokott, ezen a hétvégén is volt esemény (meg időnként dögunalom is), de a magyar foci az még mindig olyan mint a magyar narancs. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk. Éppen ezért ezen a hétvégén sem akadt olyan meccs amibe bele ne néztem volna, ezek után pedig lássuk kik érdemelnek kitüntetést pozitív vagy negatív tetteikért!
Elolvasom »
Írta: nbcee 2011. aug. 22. 18:41
Bizony, bár még csak a bajnokság ötöde ment le, mi máris a statisztikákkal foglalkozunk (noha 6 meccs még igen kicsi minta). mégpedig azért, mert a klub eddigi legjobb NB I-es szezonkezdetét éljük meg éppen. És persze megemlítem, hogy a fáradhatatlan Putto mellett a pécsiek népsportos blogja is csinált hasonlót (nem tehetek róla, beleszerelmesedtem abba a blogba. Többek között azért, mert meg merik írni azt is, ha némi széklet kerül a palacsintába. Az őszinteség fontos dolog, nem lehet mindig csak a jót megírni.)
Szóval matekvérűek, statisztika-fanok, tessék a "tovább"-ra kattintani!
Elolvasom »