Írta: nbcee 2011. dec. 6. 18:40
...a kupában. A Paks még áll a ligakupában, matematikailag a Vidi is lehet még bajnok, de egy biztos: a kupát csak májusig őrizhetjük a Széktóiban, aztán át kell majd adni valakinek. A magam részéről nem vagyok teljesen letörve, mert ahogy Dávid is írta. emelt fővel búcsúztunk. A sorsolásnál megkaptuk a legnehezebb ellenfelet, a Lokit, ahol közmondásosan rendezettek az anyagi körülmények (v.ö. a jelenlegi helyzetünkkel). Ehhez képest a 90. percig benne volt a meccsben, hogy meglepetést okozunk.
Azért csak tekintsük át, a többiek mit alkottak! 3 NB II-es a legjobb nyolc között!
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: Daviccc 2011. dec. 5. 16:34
A 2011/2012-es Magyar Kupa kiírásában már biztosan nem lesz címvédés, hisz a Kecskeméti TE együttese búcsúzott a további küzdelmektől. A nehéz helyzetben lévő lila-fehéreknek, azonban nincs okuk a szégyenkezésre, így ki lehet esni az őszi szezont veretlenül teljesítő Debrecentől. A sérülésektől tizedelt, anyagi gondokkal küzdő és edzőjét elvesztő gárda mindent megtett a továbbjutás kiharcolásáért, de Fortuna sajnos most a hajdúságiak oldalán állt. Nem is biztos, hogy ezért a kiesésért most olyan nagy kár...
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: LaszloUr 2011. dec. 2. 9:36
Ennyi kell ahhoz, hogy ebből a párharcból győzelemittasan, üvöltő rozmárként kerüljünk ki. Nem kell mást beírni a jegyzőkönyvbe kérem, csak annyit: gólok Lencse, Foxi. Nem lesz egyszerű, de meg tudjuk csinálni. Láttuk az odavágón a kezdeti megilletődöttség után milyen elánnal játszottak a fiúk és ezt várnánk el szombaton is. Nincs más hátra, mint előre nézzük, mit várhatunk a csapatoktól. Csak aztán nehogy saját erősségünk legyen a vesztünk, mert akkor nem a győzelemtől fogunk üvölteni:
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. dec. 1. 20:19
Rózsa Pál nyilatkozott a klub jövőjét illetően, így egyre inkább körvonalazódik az amiről mi is sokszor írtunk. Az anyagi gondok miatt bizony szűkebb kerettel fogunk nekivágni a tavasznak, ami legyünk őszinték, önmagában még nem is probléma. Vannak olyanok bőven a keretben akiket luxus tartani, de persze vannak tippjeink az alapcsapatból távozókra is hiszen Rózsa ennek lehetőségét sem zárta ki.
Elolvasom »Kommentek: 21 komment
Írta: Nitro32 2011. dec. 1. 18:45
Bocsánat az önző címválasztásért, de tegnap Nitro névnap volt és a legszebb ajándék a csapat versenyben maradása lett volna nekem. Döntetlen, győzelem szinte egyre ment volna számomra és látva a csapat produkcióját különösen szomorkás vagyok a vereség miatt. Hajtás után megnézzük mennyi esélyünk maradt!
Elolvasom »
Írta: LaszloUr 2011. nov. 29. 17:01
Sok minden történt a múlt héten KTE fronton, de a többi csapat sem maradt bajnoki nélkül. Mi végigböngésztük az összes meccset az elmúlt hétről, ha másnem összefoglaló alapján. Osztottunk szoroztunk és kijött a végeredmény. Itt vannak tehát a szünet előtti utolsó legek (vagy nem az utolsók?). Nagyítót és szemüveget fel, és irány kivesézni a heti nyerteseket.
Elolvasom »Kommentek: 3 komment
Írta: CaNcOe 2011. nov. 29. 14:09
Nyakig ülünk a ganéban, Szivics távozása után kiborult a bili, és a fejünkre ömlött minden, amit eddig csak sejteni lehetett. A klubnak úgy kell kaparászni a zsebe mélyét, hogy pénzt találjon, a játékosok elégedetlenek, a Kupában pedig a Debrecen jön szembe. Mennyi esélyünk van?
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. nov. 27. 22:31
A hétközi események mindenki számára ismertek, Sivic távozott és jelenleg minden van csak éppen nyugalom nem Kecskeméten. A kaposvári kirándulás egyébként is amolyan szokásos, már-már kötelező szopóálarccal egyenlő évek óta és valamiért mindig akkor megyünk oda amikor gáz van. Ez most sem változott, de abban is biztos voltam, hogy az eredmény ezúttal másodlagos lesz. Nézzük miért!
Elolvasom »Kommentek: 18 komment
Írta: CaNcOe 2011. nov. 25. 9:56
Új időszámítás kezdődött klubunknál a héten, ennek ellenére itt a következő feladat, a Kaposvár elleni idegenbeli túra. A csapat háza táján kialakult helyzet miatt sokkal nehezebbnek mutatkozik. A Kaposvár ugyan teletömte a puttonyt döntetlenekkel, de hazai pályán sajnos őket kell esélyesként kihoznunk ebből a párharcból. Hajtás után láthatjátok, mit várhatunk a meccstől.
Elolvasom »
Írta: CaNcOe 2011. nov. 25. 8:26
Akik nyitott szemmel és füllel jártak, azok számítottak rá, mégis egy tőrdöféssel ért fel mindenki számára a kecskeméti futballélet legnagyobb közönségkedvencének távozása. Tomi hamar belopta magát a szurkolók szívébe, és itt nem csak a KTE szimpatizánsokra kell gondolni. Az ország minden táján szerzett elismerő biccentéseket, felhúzott szemöldököket, vörösre tapsolt tenyereket és mennybe emelő szavakat azzal a bátor támadójátékkal, amit a csapatnál bevezetett. Na meg a karakán stílusával, amely nem ismert megalkuvást, akár a játékvezetésről volt szó, akár a szakmáról, akár a médiáról. Talán ez a karakán stílus lett a veszte. Nem tudta elviselni, hogy "tanácsokat" adnak a munkájához. Az időzítés is meglehetősen rossz, hiszen egy bajnoki és két kupameccs még hátra van a pihenőig. Éppen emiatt csak egy pár lélegzetvételnyi időnk van siratni SZIVICSET, így csupa nagybetűvel. Lapozás után viszont végigvesszük, hogy ki alá kellene tolni a KTE kispadját.
Elolvasom »